2012.03.03. 21:05, Avi$
Kristen Wiig: Nos, akkor ez lenne Katy Perry?
Katy Perry: Nagyjából... (nevet) De mi újság a csirke fenekével? A közepén vagy valami őrült munkának?
Kristen: Nem, ezen a héten nincs show-nk. Otthon vagyok, pihengetek. De veled mi van? Itt vagy LA-ben?
Katy: Igen, épp egy két órás repülőúton vagyok túl Indonéziából. A bokáim már alig tartanak meg a lábamon.
Kristen: Gondolom rövid kis nadrágokban énekeltél és táncoltál.
Katy: Igen, de tudod, a két órás show alatt, fél éven át, tizenötször öltöztem át. Lehet túlzok, és csak 12 volt. Ez volt az utolsó koncertem, így Maniliával és Indonéziával lezártam a turnét, így összesen 125 állomás van a hátam mögött, és kicsit nagyon fáradt vagyok. Illetve a tegnapi napom nem volt valami jó pár ok miatt. A legjobb barátommal volt egy szócsatám, akivel eddig még soha nem vitatkoztam, majd ennek tetejében, a színpadon bomba-riadó volt. Ismered milyenek a bomba kereső kutyák? Mindenhol ott voltak! Még az öltözőmben is átszaglázták a zsákokat... Talán nem szabadna ilyen információkat kiadnom, mert a jövőben könnyű célpont lehetek, hiszen valójában két nagy kutya volt, de engem megijesztettek. Azután valami páncélozott autóba tettek engem, mert megéreztek valamit ők, és ez volt az a pont, ahol sírni kezdtem, mert annyira sok lett ez az egész. Aztán jött a hír, hogy a kutyák csak csirkét éreztek abban a bizonyos zsákban, és nem valami mást...
Kristen: (nevet) Ne haragudj, nem akarok nevetni, de mégis a csirke a legjobb, ami lehetett abban a zsákban.
Katy: tudom! Talán diszkrétebbnek kéne lennem, de csirke? A Fülöp-Szigeteken? Szerintem a kutyák csak meg akarták enni.
Kristen: De hogy került oda? Valaki elment a boltba, vett egy kis csirkét, majd elment a koncertedre, és letetette a színpad közelébe?
Katy: Nem tudom. Lehet valakinek az étele volt, és magával hozta, mint az ebédjét, csak ott felejtette. De mindegy is, hogy vagy?
Kristen: Teljesen lenyűgöz a csirke a zsákban.
Katy: Mi ezt már csak "csirke-bombának" hívjuk.
Kristen: Könyörgöm, lehetne ez a címe a cikknek? (Perry nevet) De egyébként én jól vagyok. New Yorkban élek jelenleg. Nyomasztó az időjárás: esik a hó, hideg van, azonban én ezt kedvelem. Szeretem a havat, ezért örülök. Nem rajongok a napos-időjárásért.
Katy: Komolyan? Én meg tipikusan a napon érzem a legjobban magam. De talán ezért kedveljük egymást annyira. Egyébként nagyon csinos voltál a Golden Globe-on!
Kristen: Első alkalommal voltam ott. Kicsit ideges voltam.
Katy: Egyébként megnéztem az utazási terved. Egy éjszaka alatt elrepültél az SNL helyszínére, majd tovább mentél LA-be a Globe-ra.
Kristen: Igen, de szerencsére van egy magángépem. Különben nem tudom, hogy tudtam volna ezt megcsinálni.
Katy: Csak ámulok és bámulok! Komolyan, hogy csináltad?
Kristen: Időutazó vagyok. Lorne Michaelsnek van egy időgépe.
Katy: Szeretném én is használni és visszarepülni egy különleges dátumra! (nevet)
Kristen: Láttalak az SNL-házigazdájaként. Mit éreztél ezzel kapcsolatban? Ez egy igazán nagy show volt!
Katy: Tetszett? Azt hiszem, hogy ez igazán szórakoztató volt, de egyben tanulságos is. Bemutatta paródiaként, hogy hogyan is működik az ipar... Tudod miért hívják az SNL-t páran "szervezetnek"? Mert ez megmutat pár dolgot, de vicces módon. Egyébként nagy meló volt, de mindenki segített nekem! Azt hiszem, körülbelül három napig forgattunk 20 órán keresztül. De megérte.
Kristen: Nos, kitettél magadért, az biztos.
Katy: Val Kilmernek sokat köszönhetek!
Kristen: Én is imádom azt az embert.
Katy: Én Lorne-t is szeretem. Az after-partyn nagyon kedves dolgot mondott nekem, többek között egy mondatban szerepeltem Barbra Streisanddal. Én meg azt gondoltam: "Micsoda? Ez olyan kedves." Nem szeretném megismételni, hogy mit mondott, nehogy a rajongói fellázadjanak ellenem. Minek is hívják az ő rajongóit? Streisanders? Streisies? Nem tudom elképzelni, hogy mikor szóltotta meg úgy a rajongóit, hogy Streisanders. De mindegy.
Kristen: "Hééé, Hey, Streisies! Kövessetek be a Twitteren!!"
Katy: (nevet) De a kedvenc részem az SNL-ben az volt, amikor neked adtam a legjobb-barát nyakláncot, miközben az igazi legjobb barátom is ott volt.
Kristen: Szóval ott volt a legjobb barátnőd?
Katy: Bizony! Ott ült végig, ez volt a lényege! Ő is egy színésznő egyébként, és nagyon helyes, vicces lány. Azt kellett mondanom neki, hogy én neked csináltattam ezt a nyakláncot, és neki nem adok semmit.
Kristen: Talán neki kéne majd adnom...
Katy: Szerintem is! De emlékszel arra, hogy mit adtál nekem az SNL-en?
Kristen: Tudom, tudom, mert megkaptam a Twitter-üzeneted.
Katy: Igen, ez valami olyasmi volt, hogy "hogy egy álmom válna valóra, ha egynap Kristen Wiig hajával ébrendék fel a fejemen." Erre másnap egy édes kártyát adtál nekem egy hajtinccsel, amit fel lehet csatolni.
Kristen: Arra gondoltam, hogy ez most a leghátborzongatóbb dolog volt, amit csináltam, vagy a legjobb.
Katy: Szerintem inkább ijesztő. Az az igazi hajad volt?
Kristen: Igen...
Katy: Ne hazudj nekem. Az valami paróka-darab volt.
Kristen: Nem, a hajamból vágtam le. Nem adnék neked egy parókát. Istenem.
Katy: Akkor elég fura fejed van, mert az egy nagy tincs volt.
Kristen: Hullik a hajam. Ha van kedvem, akkor csak kihúzok pár szálat úgy, hogy nem is fáj.
Katy: És így adtál nekem egy tincset?
Kristen: Nem. A kefémet takarítottam ki aznap.
Katy: Oh, istenem. Most kedvem lenne Fall Out Boy-t hallgatni.
Kristen: Várj még. Van pár kérdésem, konkrét listát írtam össze.
Katy: Komolyan?
Kristen: Viccelsz? Nézd ezt! - rámutat a lapokra - Konkrét Harry & David katalógus. (étkezési cég - szerk.)
Katy: Szeretem a gyümölcseiket.
Kristen: Ne is mondd! Júliusban képtelenség választani. De vissza a kérdésekhez. Saját tapasztalatból kérdezem, hogy milyen érzés most ott nagynak lenni, ahonnan jöttél, de senki nem tudta a neved, és senki nem hitt benned? Ez a tapasztalat miként hatott rád? A felállás közted és a családod között változott? Tudom, némiképp vallásos háttérben nőttél fel, ez közelebb hozott benneteket?
Katy: Igen, de ez egy nagyon furcsa közelség... Sokszor nehéz eldönteni, mi a helyes, és nem akarok csalódást okozni nekik, tisztelnem kell azt, ahogy élnek, nem akarom tönkretenni a boldogságukat, mégha a boldogságuk a tudatlanság is. De az elmúlt idő alatt teljesen megváltozott a kapcsolatom az ottani emberekkel. Azért mégsem mindenkivel; pár ember még mindig ugyan úgy viszonyul hozzám, és ez nem is fog változni. A szülők végülis egy bizonyos kor után elengedik a gyeplőt, hiszen látják, hogy te vagy a az ura az életednek, jól vagy, és így talán ők is megkönnyöbbülnek valamilyen szinten. Innentől kezdve nekünk kell róluk gondoskodni. Ilyennek képzelem a valódi felelősséget - még a kevésbé sikeres emberek számára is. De tudod nekem ezzel az egész dologgal kapcsolatban az a meglátásom, hogy páran azt hiszik, hogy ízig-vérig megváltoztam, mert már máshol lakom, más környezetben. De ez nem így van, én próbálom mindenkinek megadni a tiszteletet. Úgy értem, én csak szeretnék vigyázni a családomra. Ez az, amit mindig is akartam: tudom, hogy van annyim, hogy a családomnak is bőven jusson belőle. Szegénységben nőttem fel, így a gondolat, hogy vigyázhatok rájuk és a barátaimra egy igazán klassz bónusz a hírnévvel.
Kristen: Ez sok mindent elárul rólad, mint ember.
Katy: Én csak próbálom kijátszani a kártyáimat az élettem szemben.
Kristen: Nos, ez bejött. (nevet) Nem, csak azt akartam mondani hogy nyilvánvalóan sokban különböznek a helyzeteink, de amikor elmondtam a szüleimnek hogy ebből akarok megélni, támogatóak voltak, mert persze a szüleim. De szerintem mindennél jobban összeszarták magukat. Nagyon aggódtak.
Katy: Szóval neked nem volt egy házad, ahová mehettél volna.
Kristen: Nem, nekünk nem volt. De azt hiszem, hogy mi valahol a középréteg felett tartozhattunk.
Katy: Gazdag voltál.
Kristen: Nem voltunk azok.
Katy: De gazdagabb, mint én voltam... Szóval, tisztázni szeretném, hogy nagyon szerény körülmények között nőttem fel, és keményen dolgoztam mindenért.
Kristen: Tudom, mindenért. De tudod, a szüleimnek már nem kell többé aggódniuk értem, és úgy érzem, hogy most egy mázsa szakadt le a vállamról. Egy kicsi legalábbis.
Katy: Hogy őszínte legyek, ez egy fajta figyelmeztetés lehet a szülők számára. Sajnos, azt kell gondolnom, hogy sok emberben téves kép alakult ki a hírnévről, pedig ez egy kemény műfaj. Sokan csak egy valóságshowban akarnak szerepelni és nem csinálni semmit. Pedig ez arról szól, hogy megmutasd a készségeidet: írj, alkoss, és szerepelj... Tehát ez nehéz. Általában a művészekben meg van a szándék, hogy alkossanak valami kreatívat, különlegessé formálják az életet. Úgy értem, nézd csak meg hány embernek jött össze. Elég kevés.
Kristen: Igen, ezt gyakran mondták nekem. Valahogy így: "Nézd csak meg a számokat..." Pedig azt kellett volna mondaniuk, hogy minden esélyed meg van.
Katy: Igen. Érted, én már egész fiatal koromban kezdtem ütni a szüleim fejét, hogy mit akarok. Pedig csak 9 voltam, és ez olyasmi volt, hogy "Akarom, akarom!". És ők azt mondták, hogy lehetetlenre vágyok, és nem engedtek sehol fellépni.
Kristen: Javíts ki, ha tévedek, de te 14 éves korodban felléptél Nashville-ben.
Katy: Igen! Elkezdtem ingázni 15 éves koromban Nashville és Kalifornia között, mert rögzítettem az első gospel lemezemet. Sok ember volt a mentorom, akik sokkal tehetségesebbek és tapasztaltabbak voltak, mint én, és úgy éreztem, hogy ez az én lehetőségem, és ott megtanulhatom a zene minden csínját. Szerettem az akusztikus, country-s zenét, amelyeknek mély története van. Bár a country nem egészen az én műfajom, inkább csak hallgatni szeretem. Egy jó dalnak három fázisa van, és én az alapoktól kezdtem. Hallottam egy kávézóról Los Angelesben, a Hotel Café-ről, ahol a feltörekvő művészek akusztikus zenét játszhattak. Egy lány, Sara Bareilles onnan jött, hosszú éveken átt lépet fel a kávézóban. Én nem voltam ott olyan sokat, de egy jó kezdet volt, ahhoz képest, hogy 13 éves koromban farmerek előtt énekeltem Santa Barbarában. A módszerem az volt, hogy felkaptam egy gitárt és csak játszottam. Az emberek pedig kedvelték.
Kristen: Újabb közös pont: én is dolgoztam termelőknél. Őszibarackot árultam.
Katy: Nos, tényleg! Lehet meg kéne tartanod azt a "legjobb-barát-nyakláncot"!
Kristen: Ez egy mezőgazdasági piac volt, ahol volt egy színpad, és ott énekeltél? Fesd le a képet nekem!
Katy: Nem, ez egy nagyon organikus, hippis légkör volt, ahol az egyik sarokban hegedűltek, ha volt pénzed, akkor dobtál neki egy kicsit, a másik sarokban pedig ott álltam én, gitároztam és előadtam a kis saját dalocskáimat, az emberek pedig pisztáciát, avokádót - ha jó napom volt, akkor némi pénzt - tettek le elém. De biztos vagyok benne, hogy az avokádótól elkaptam valami fertőzést, a dollárostól annyira nem. (Kristen nevet) De a Hotel Café volt az akusztikus karrierem csúcsa, de szerettem volna rögzíteni a műveimet. A kedvenc előadóm akkoriban Patty Griffin volt, akit még Nashville-ben ismertem meg.
Kristen: Imádom őt.
Katy: Az egyik legjobb női hang - de Fiona Apple "Criminal"-ja sem rossz!
Kristen: Igen, nem rossz énekelni azt a számot! Egyébként neki volt egy csapata, a Tidal (1996), nem?
Katy: Tidal! Igen, Alanis Morrisette akkoriban rögzítette a Flaming Rednél a Jagged Little Pill-t, ami minden idők egyik legjobb dala. Akkoriban Patty Griffin hatalmas hatást tett rám, és mindenképpen olyan zenét akartam játszani, amelyet ő csinál. Szerettem volna egy akusztikus showt, pár saját dallal. Nagyon izgtott voltam, mert tudtam, képes vagyok rá, és még nem játszottam el az összes kártyámat. Már a jövőmön gondolkodtam, hogy mit fogok csinálni, hogy mi lesz a következő lépés. Azt hiszem, elég kis buta voltam, hogy ilyesmivel próbálkoztam. Most már olyat akarok alkotni, amit senkivel nem hasonlítanak össze.
Kristen: A művészek gyakran kapnak egy kis extra kritikát, ha olyannak próbálkoznak, amellyel korábban nem, és az emberek számára idegenként hat. De szerintem ez természetes dolog egy előadónál. Mármint, ilyenkor azt gondolják: "Ez egy új dolog, s nekem ki kell próbálnom!" A közönséget is sokkolta, mikor bejelentettem, hogy drámai filmet fogok készíteni. Pedig ez csak a fejlődésem része.
Katy: Ha mindig ugyanazt a szerepet játszod beskatutyáznak, és gyakran úgy érzem, bármit csinálok kritizálnak, tehát inkább azt teszem, ami örömet okoz. Nem tudom, hogy valaha újra tudok-e olyat alkotni, mint az utolsó lemezem, mint ahogy valószínűleg te sem tudod, hogy megtudnád-e csinálni mégegyszer a Koszorúslányokat.
Kristen: Pontosan.
Katy: Tehát, talán neked ki kéne próbálni valami újat, legalábbis egyelőre. Remélem, én is képes leszek rá. Néhány kiadó teljesen megpróbált átformálni, míg mások csak annyit vártak el tőlem amennyit képes voltam megtenni. Nem tudták elfogadni, hogy képtelen vagyok változtatni, nem látták az nézeteimet, intuícióimat. Végül a Capitol azt mondta nekem: "Addig megyünk, ameddig képes vagy. Úgy néz ki, hogy egy jó csapat vesz körül, és az emberek észrevesznek." Szóval adtak nekem egy esélyt anélkül, hogy megnézték volna a tanulmányaimat vagy az előzményeimet, és ez számukra is kifizetődött. Azt hiszem, hogy néha értelmetlen a rákeresés. Néha az emberek nem látják, mi kell nekik, addig, ameddig nem nyomod az orruk alá a újdonságot. Tudod, amikor először voltam meghallgatáson LA-ben, féltem, mert senki nem hitt bennem vagy a zenémben. Nem tudtam senkit magam mellé állítani. Most már megkaptam a kellő bizalmat, és beigazolódott a saját kutatásom, miszerint néha bízni kell az ösztöneinkben
Kristen: Ez minden, amit tennünk kell.
Katy: Néha igazán azt gondolom, hogy az embereket meg lehet érinteni. Mármint ha tisztességes helyről származol, helyesek a szándékaid, akkor ezt látni fogják. A gyerekek mostanában annyira okosak. Észreveszik a hamis indítékot egy idő után. Különösen a zenére van kifinomult szaglásuk. Kialakul egy véleményük, és gyakran mondogatják, hogy "ez is csak egy hülye".
Kristen: Én egészen jó zenéken nőttem fel, mint Go-Go, Madonna, The Bangles és Toni Basil - nagyon vicces, szórakoztató dalocskáik vannak.
Katy: Igen, nos ezzel szemben az én zeném nagyon sötét...
Kristen: (nevet) Szeretnék egyszer tőled látni egy Smith-szerű videót. Olyasmit, amelyben kinézel az ablakon, esik, és egy fekete fátyol takarja az arcodat.
Katy: És végig a cípőmet bámulnám, az arcomat pedig nem láthatnád a hajamtól.
Kristen: De komolyan, téged nem befolyásoltak azok az emberek, akiket fent felsoroltam? Biztos az emberek kérdezték már, hogy Madonna gyakorolt-e rád hatást. Milyen zenét hallgattál, amikor fiatal voltál?
Katy: Nem nagyon volt lehetőségem zenét hallgatni, amíg felnőttem. 14 éves koromban elkezdtem rögzíteni a gospel felvételeimet, amelyekre semmi nem volt hatással, csak a vallás. Csak keresztény zenét hallgattam. Mindent tudtam erről a műfajról, ez már amolyan szekta volt. Aztán anyukám megengedte, hogy olyan klasszikusokat hallgassak, mint Etta James és Billie Holiday. Anyum folyékonyan beszél franciául, így például sok Édith Piaf is szólt otthon, ami mindig feldobott engem, bár nem nagyon értettem a dalszövegét. (nevet) De ahogy különböző fajta zenéket hallgathattam fokozatosan, a világ megnyílt számomra. A barátnőimnél meghallottam a Queen zenéjét, amely hatalmas befolyással volt rám. Majd megkaptam a Beatlestől a "White"-ot, a Pet Soundstól a Beach Boys, amely nagyon sokat jelentett nekem. Ezt a két lemezt hallgattam két éven át, minden egyes nap. Aztán megismertem olyan neveket, mint Patty Griffin, Joni Mitchell, Carole King, Jonatha Brooke. Csak utánuk jött be az életembe az elektronikus zene. Talán ezért vagyok napjainkban minden fajtára nyitott.
Kristen: Én is rengeteg zenei fázison mentem át. Emlékszem, mikor hallgattam egy kis (Prince-ből) Purple Rain-t, mire jött anyum, és elvette, hogy neked ezt nem szabad, hallgass inkább Darling Nikki-t.
Katy: Nekem még azt sem engedték, hogy kiejtsem Madonna nevét a lakásban, pedig a '80-as, '90-es években nagyon meghatározó volt. Rengeteget változott abban az időben, percről-percre megújult. Egyiknap még szex könyvet írt, a másikban pedig megalkotta a Ray Of Light-ot. Az emberekben határozott vizuális képet hagyott, a szüleim hitrendszerébe pedig ő nem fért bele. Megijesztette őket a gondolat, hogy egynap az a nő lesz rám hatással. De kiskapuk mindig voltak. Amikor átmentem a barátnőimhoz, az első mondatom az volt: "Kapcsolj az MTV-re!".
Kristen: Mint ahogy már korábban mondtam, a számok igazán melletted állnak. (eladásokra gondol) Néha szoktál úgy ébredni, vagy lemenni a színpadról azzal a gondolatban: "Istenem, megcsináltam!"?
Katy: Igen, minden alkalommal, amikor elhagyom a lakást. Az ajtó mellett van egy hatalmas tükör, és jól esik belenézni. (nevet) De komolyan, igazán boldog vagyok. Úgy érzem, hogy sokat adok. Nem a pénzre, számokra gondolok, habár azok is jelen vannak. Azt hiszem, hogy sok az energiám, és sokat dolgozom. A munkám az emberekért, a közönségért van. Szóval sokat dolgoztam, és a kemény munka végre kifizetődött. Sok időbe telt és úgy érzem, hogy sok tapasztalatot szereztem. Mindig is körültekintő és óvatos voltam mindenben, szóval készen állok a az ajtón kopogtató lehetőségekre. Nem várok arra, hogy minden magától sikerüljön. Még mindig, minden nap teszek a siker érdekében valamit. Talán még keményebben is dolgozom mostanában, mint régebben.
Kristen: Nos, de ott az árnyoldal is. Bárhová mész, paparazzik jelennek meg, és a lakosságnak egy része úgy gondolja, hogy mivel híres vagy, joga van minden jelentéktelen dolgot tudni az életedről.
Katy: De ez nem így van! Ki írta ezt a buta szabályt? Ez nem egy törvény. Ez csak pár önző alak felfogása, aki kíváncsiskodni akar. Hallottam egy történetet Elvis Presley-ről. Azt mondták, hogy Elvis bárhol megjelent, szívesen fotózkodott rajongókkal, nem csinált belőle problémát. 1950 volt akkora. "Ez szép - gondoltam -, de nem mindenkinek volt kamerája!" Talán találkozol kettő vagy három emberrel, akinek van kamerája, és ők megkapják a kért képüket, nem úgy volt mint most, amikor már mindenki kamerával járkál. Úgy gondolom, ha hozzám odajönne egy kisgyerek, mindig megpróbálok mindent megtenni, amit kér. Vese, más, vérátömlesztés - ha akarod, megkapod. A felnőttekkel azért már más a helyzet...
Kristen: Teljesen egyetértek.
Katy: De én nem igazán tolerálom azt, hogy a személyes életembe vagy a családomba beleszóljanak. Amikor dolgozom, teljesen a rajongóimé vagyok. De amikor nem dolgozok, akkor mindenki maradjon távol tőlem, a magánéletem az enyém. Ez van. Akárki találta ki azt, hogy mindenkinek joga van tudni minden apróságot rólad, csak mert híres vagy, nincs igaza. Ez nem egy törvény vagy szabály... És ha valaki mégis így gondolja, az nem érti hogy hogyan működik a világ.
Kristen: Nem tudom a tapasztalataimat a tiéddel összevetni, elég idegörlő. Az olvasók nem igazán szeretik hallgatni az emberek panaszkodását a róluk kialakult képekről...
Katy: Nem hiszem, hogy panaszkodunk, csak kijelentünk valamit. Egyáltalán nem panaszkodom. Mondom ezt a leghálásabb időkben, de tudom, hogy mindennek van árnyoldala, minden munkának, és amit ebből nagyon megtanultam az az, hogy az áldozat egy kulcsszó amikor ilyen feladatra kerül a sor. Fel kell készülnöd rá, hogy igazából áldozatot tegyél.
Kristen: Úgy látom, jól kezeled.
Katy: Köszi, tesó! Ez így van.
Kristen: Szeretnél több filmben játszani? Többet színészkedni?
Katy: Még egyáltalán nem szerepeltem filmben. Tavaly csak a hangomat kölcsönöztem a Törpökben.
Kristen: De volt egy kis szereped a Get Him to the Greek-ben, nem? Bár te saját magadat alakítottad...
Katy: Igen, saját magamat játszottam el, tehát ez nagy kihívás volt. (nevet) Egyébként persze, szeretnék pár filmben szerepelni. Csak óvatos vagyok, mert annyira más környezet számomra. Együtt kell működni, teljesen más a felállás, és ez idegen. Persze, én is rengeteget dolgozom csapatban, például a turnémon, a felvételeken, de ha valami nem tetszik, akkor leállíthatom, és azt mondhatom, hogy nem akarom megcsinálni. De ez egy filmnél nem működik, kicsit olyan, hogy te ülsz a hátsóülésen, különösen, ha stúdiózásról van szó. Még mentálisan fel kell erre készülnöm. Ebben kívülálló vagyok, tényleg. Szóval, igen, szeretnék filmezni, de erről meg van a véleményem.
Kristen: Ez egy igazán buta kérdés lesz, komolyan, de tudni szeretném. Hogy képzeled el magad 80 évesen? Floridában, a "Miami Beachen" képzeled el magad?
Katy: Szerintem Floridában egyfajta egészséges életmódot folytatnék. Bicóznék és pihengetnék a tengerparton és rendelem a kaját egy cégtől. Pont mint most! (Kristen nevet) De azt is remélem, hogy egy kicsit olyan leszek, mint a nagymamám, aki már 91, de még mindig nagyon vad, nagyos is. Mindenre emlékszik, egyedül él. De amit szeretek benne, az az, hogy semmi sem érdekli. Nem érdeklik a dolgok, és ő tud a legviccesebben lereagálni és visszavágni. Neki vannak a legmenőbb cuccai és "tchotchke" gyűjteménye azokból az időkből, amikor garázs és ingatlan eladóként dolgozott. Szóval remélem, olyan személyiség leszek, mint amilyen most vagyok, de szeretném, ha egy kicsit olyan is lennék, mint a nagymamám. Ő a legkirályabb idős hölgy akivel valaha találkoztam, a Hotell Bel-Airben ebédelő hölgyek mellett, akik fantasztikus kalapokat viselnek. És te hogy látod magad 80évesen? A hajad még mindig hullani fog?
Kristen: Oh, hamarosan már annyi leszek! Talán majd játszadozok egy farmon egy mezőgazdasági termelőnek. Vagy talán olyan New York-i hölgy leszek, aki piros rúzst visel, tiszta feketében van és egy parkban sétálgat. De meg akartam veled beszélni az Ancient Aliens-t, mivel te beszéltél róla a Rolling Stone-nak.
Katy: Szereted az Ancient Alienst?
Kristen: Oh, Istenem! Imádom! Egy csomót tudok róla beszélni!
Katy: Újabb közös pont.
Kristen: Az tény, hogy annyit beszéltem róla, hogy a wraptől ajándékba kaptam az első évadot DVD-n.
Katy: Ó, igazán? Nos, én karácsonyra egy-egy ajándékcsomagot küldtem pár embernek, a kedvenc holmaimmal, s ezek a kosarak mind tartalmaztak egy Ancient Alliens évad DVD-t. 50 darabot rendeltem belőle, így jutott mindenkinek!
Kristen: Igen, amikor megkaptam, akkoriban rögzítettem a "Koszorúslányokat". Két óra késésben voltam, mert újra és újra megnéztem, és mindig mutatott nekem valami újat. Hihetetlen.
Katy: Ismered a srácot, aki a show-t csinálja?
Kristen: Akinek egyre csak nő a haja?
Katy: Ja. Fura hajlításokat rak a szavakra, a bőre egyre barnább lesz, a haja egyre és hosszabb lesz a sorozat menetével. Van egy remix féleség a legjobb beszólásaiból, az összes bőrszínéből és hajából... Annyira jó. Mindenkivel megnézettem, aki a turnémon volt. Megszállotja vagyok. És úgy gondolom, hogy azért vagyok elbűvölve, mert úgy nőttem fel, hogy mindent fekete-fehéren láttam. Most sokkal több színt látok a világban - és több kérdést teszek fel -, szóval nagyon odavagyok az olyan dolgokért, amik felettem vannak, majd pedig utánam lesznek. Nagyon remélem, amikor az ufók jönnek majd, felismernek. Körülbelül így nézne ki: "kérlek, ne öljetek meg, írtam egy számot E.T címmel".